Lehet, hogy a meleg teszi, vagy a semmit tevés, hogy ennyire unatkozom és ráérek, de őszintén szólva a béka segge alatt érzem most magam. Vagy most ütközik ki az, hogy huszonegy éves lettem, és egyedül vagyok… lószart vagyok egyedül, hisz itt van a családom, a barátaim, de valami hiányzik! Valami, de inkább valaki olyan, aki mond, vagy tesz valami olyat, vagy csak szimplán van. Akiért érdemes élni, mondhatni. Vagy akitől, vagy attól, amit tesz, úgy érzed érdemes felkelni, és még az óra hangja se zavarja meg a napodat. Aki miatt mindig ott lapul egy huncut mosoly, megmagyarázhatatlanul az ajkad sarkában. Bár akkor is öröm tölt el, amikor a barátnőimmel fogok találkozni, csak amíg eljön az a pillanat, hogy ott vagyunk és nézünk egymásra, addig még hússzor gondolom meg magam. Mint ahogy melókor is: olyan nehezen állok neki a készülődésnek, hajtom a biciklit és lepörgetem magam előtt az arcokat, amik jönnek majd fel a lépcsőn, de mikor már ott vagyok, és törölgetem a székeket és hallgatom a próbát, akkor valami értelem csírát, valami szépséget látok meg az életben.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ent lány (törölt) 2009.07.16. 12:29:51
Kis vidámság neked, nem is értem miért nincs még a blogodban: www.youtube.com/watch?v=LiPDL9S552s
:)