Ma végre sikeresen teljesítettem barátnőm kérését, miszerint olvassam már végig azt a könyvet, amit karácsonykor ajándékozott nekem. Ma végre eljutottam az utolsó pontig, mert eddig közbe jött egy és más, és ide könyv is sorolható, mint például Bret Easton ellis A vonzás szabályai, mely megint nagyobbat üt, mint filmes adaptációja. De visszatérve a kapott könyvre, Paulo Coelho Veronika meg akar halni. Még sosem olvastam semmit ezen szerzőtől, és még nem is nagyon hallottam róla. Ez a cím igazából semmi jóval nem kecsegtetett, bár a leírás egy nagyon izgalmas történetet foglalt magában. Az élet felértékelése és persze a szerelem. Egy őrültek háza a mű központja, ahova talán mindenki bekerülhetne, a betegek állítása szerint. Egy lányt hoznak be ide, aki Igor doktor kijelentése szerint csak egy héttel rendelkezik. Ilyen helyzetben az ember rájön milyen jó is élni, és mennyire fáj, ha percre pontosan ki van mérve hátralévő életünk. A lány nehezen illeszkedik be, idegenkedik a környezetről, hisz az ember sose gondolja magát őrültnek. Majd elfogadja sorsát, hisz nem is tehet más, de azért próbálja kihasználni fennmaradó idejét. Megismerkedik egy furcsa szekta tagjával, aki bár elmehetne úgy érzi, itt biztonságban van. Megismer egy skizofrén fiút, aki eddig csak egy embernek volt hajlandó megszólalni, most mégis történik valami, talán a zongoraszó, vagy épp a lány sorsa. Sajnáljuk Veronikát, együtt érzünk vele, de nem tudunk mit kezdeni. Aztán van benne egy obszcén jelenet, a lány teljesen kitárulkozik a fiúnak, ahogy az egyik beteg javasolta a lánynak, de igazából számomra érthetetlen az a dolog, hisz a fiú csak nézi, nem fogja föl, ő a zongora hangját szeretné hallani, semmi reakció. És egyszercsak elszöknek, utolsó nap, merthogy ne a szanatóriumban haljon meg Veronika, de másnap reggel mégis lélegzik. És megtudjuk, miután az orvos meghallja, hogy két betege elszökött, hogy csak igazát akarva bizonyítani, elhitette a lánnyal, hogy halálán van, csakhogy az úgynevezett „vitriol”-t avagy keserűséget eltűntethesse szervezetből, és a lány rájöhessen milyen csodálatos az élet. Úgy vélem, ha a lány meghal is jobb befejezés lett volna, mint az, hogy Veronika minden nap úgy alszik el, hogy ne biztos, hogy felébred, és ha majd rájön a csalásra?! Nem kéne az orvosoknak Istent játszani, pedig ők állnak a legközelebb hozzá. Hisz ők döntenek életek felett, minden felelősség az övék, de akkor sincs joguk, hogy valakit kényszeredett helyzetbe hozzanak, hogy elhitessék vele, hogy bármelyik pillanatban vége lehet, és tesznek is a látszat kedvéért, mert a beteg úgyse érti, csakhogy megszeretessék az életet az emberrel! Tény és való, egy halál közeli élmény után, ha a Halál szele megérint, az ember máshogy fordul az élet felé, vágyódik. Annál jobban fogja kívánni az életet, ha tudja, az nem lehet az övé. Tehát igazából tényleg a mának kell élni, persze bizonyos keretek között, ha jön a Kaszás ne érezzük úgy, kimaradt valami, persze mindig lesz olyan, amit nem tudunk megtenni, hisz azok a bizonyos utolsó és fontos szavak, mindig elmaradnak…

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.