Véget ért!A nyár, a napsütés, a meleg éjszakák, az izzadós nappalok, az egész napos punnyadás, és persze a Szabadtéri Játékok. Rettentően fog hiányozni! Jó volt, a darabok is, a csapat is. Ám nem kell elfeledni az utolsó alkalmat követő pezsgőzést, és nagy nevetéseket, és a bicikli hazafelé tolását, és azt a sok poharat, amit én más helyett ittam meg, nem is tudtam hol vagyok… de jól éreztem magam, és imbolygott minden, otthon az ágyban is hullámoztam, kicsi visszaemlékezés Velencére… de jó volt, és remélem jövőre is részese lehetek! De még mindig hatalmas ováció és tapsvihar Dolhusnak, és még mindig Homonnay a legjobb halál, aki a Csinibaba legszebb nője díját is elvihetné.

És véget ért egy barátság is, amit már egy éve csak húzogatunk, mint egy rétestésztát, amit egy nagyon dimbes-dombos úton vezetünk végig, egyre csak távolodunk, mert ha már mindenért bocsánatot kérünk, ha mindenért csak szabadkozni tudunk, akkor csak idegenek vagyunk egymásnak, mert egy barátságban nincsenek kimondott bocsánatok. Az embereknek ismernie kell egymást annyira, hogy semmin se legyen bántódás, hisz annyira tudnia kéne a másiknak, hogy milyen vagy, hogy el kell, hogy fogadjon. Meg lehet próbálni változtatni a másikon, de ha az nem akar… amúgy meg a változás észrevétlenül jön el és nem úgy, hogy kötelezik rá az embert! Vannak hibáim, sok is, felét meg még nem is ismerem, és háromnegyedével nem lehet együtt élni, de úgy érzem változom eleget ahhoz, hogy az életnek megfeleljek, de önön valóságomat nem tudom megtagadni. Ez vagyok én, és akinek ez nem tetszik, az elhúzhat a fenébe! És elegem van már abból is, hogy ne merjek semmi olyat mondani, hogy vigyáznom kell mit mondok! Nekem is voltak olyan dolgok, amik megbántottak! Csak mert nem mondtam, mert nehogy megbántsam a másikat… most miért volt baj, hogy kivételesen jobban örültem a melómnak, mint a barátoknak, de úgy érzem így is elég időt fordítottam rájuk! És nem kell a mártír szerep, hogy utolsó mondatként, akkor én sajnálom! Mert az az igazság, hogy a végső pillanatban a barátok lesznek ott! És nem egy mondaton kéne felkapni a vizet, bárhogy fogalmazzunk bármit is, mögé kéne nézni, és nem rögtön levezetni azt, hogy mekkora szar, szemét a másik, és minden addig szava hazugság volt, csak mert egy mondat nem passzol bele a majd’ hét év alatt elhangzott összes mondatába! De mindegy, lépjünk túl ezen, és akkor ne beszéljük meg, mert mondjuk, ha annyira komolyak vagyunk és felnőttek, akkor egy kerek asztal beszélgetés, főleg, hogy még inkább eltávolodunk, de végül is mindet nem lehet megbeszélni, pontosabban, ezt már nem lehet! És akkor vége, ennyi volt!

És a nyár is véget ért… és semmi… semmi hír párkapcsolat felől, a nagy Ő felől, de kinek kellene bárki is a mai felhozatalból, főleg ilyen csodálatos nyári élmények után! Csodálatos volt, és ezt nem is lehet tovább ragozni, persze elrontani a suli kezdésével, igen! De a rossz pillanatokban ott lesz az emlék Velencéről, amikor az eső esik, a hajó hullámzásáról, amikor elhaladok a Dóm mellett fülemben hallom majd azokat a gyönyörű darabokat, a balett kivételével, amiben azért nagyon gyönyörű számokra táncoltak, és szilveszterkor mértékkel iszom majd a pezsgőből!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.