Lehet, hogy a meleg teszi, vagy a semmit tevés, hogy ennyire unatkozom és ráérek, de őszintén szólva a béka segge alatt érzem most magam. Vagy most ütközik ki az, hogy huszonegy éves lettem, és egyedül vagyok… lószart vagyok egyedül, hisz itt van a családom, a barátaim, de valami hiányzik! Valami, de inkább valaki olyan, aki mond, vagy tesz valami olyat, vagy csak szimplán van. Akiért érdemes élni, mondhatni. Vagy akitől, vagy attól, amit tesz, úgy érzed érdemes felkelni, és még az óra hangja se zavarja meg a napodat. Aki miatt mindig ott lapul egy huncut mosoly, megmagyarázhatatlanul az ajkad sarkában. Bár akkor is öröm tölt el, amikor a barátnőimmel fogok találkozni, csak amíg eljön az a pillanat, hogy ott vagyunk és nézünk egymásra, addig még hússzor gondolom meg magam. Mint ahogy melókor is: olyan nehezen állok neki a készülődésnek, hajtom a biciklit és lepörgetem magam előtt az arcokat, amik jönnek majd fel a lépcsőn, de mikor már ott vagyok, és törölgetem a székeket és hallgatom a próbát, akkor valami értelem csírát, valami szépséget látok meg az életben. Meg kéne változnom, csak nem tudom, vagy még inkább nem akarok, mert nem tudom miért kéne, mert magam miatt biztos nem fogok, csak azért mert akkor esetleg jobb lenne nekem, vagy ilyesmi. De önzés lenne, ha kiderülne, hogy más miatt se tudok?! De mi van, ha olyan régóta vagyok ebben az állapotban, hogy képtelen vagyok más milyen lenni?! Nem tudok pozitív lenni, nincs miért annak lennem, mert ha az vagyok, csak le vagyok hurrogva. Múltkor is, tökre be volt borulva, én meg nagy merészen mondtam, hogy nem lesz eső, pedig még azt is tudtam, hogy Pesten előtte két vagy három órája már esett. És mi lett a vége?! Bőrig ázva tekertem hazáig, amit azért élveztem, de nem ez a lényeg. Meg tényleg nincs ok, amiért változnom kéne. Ha lenne valaki, aki ad értelmet,egy lökést így az egész izének,akkor oké,de most csak saját magam miatt nem fogok, nem tudok, nem akarok!!! Túlontúl alulbecsülöm magamat, hogy bármit is tegyek önnönmagamért. Úgy étem nincs miért jobban éreznem magamat a saját bőrömbenPedig lehet, hogy már a végső határokat súrolom, mint mikor fulladozol a vízben, van még egy olyan utolsó pillanat, amikor ki lehet rántani a vízből, és akkor egy hatalmas levegőt veszel, de ha az is eltelik, már nincs remény.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.